Kultúránk
érthető, ámde tragikus következtetése csupáncsak észlelésen alapul. Ez a
következtetés abban áll, hogy mivel te és én különbözőknek látszunk, ezért
különbözőknek is kell lennünk. Ez az észlelést tekintélyes pozícióba
emeli.
Az
eredeti bűn, az eredeti hiba az a hiedelem, hogy lehetséges a forrástól, a
tudatosságtól, Istentől való elkülönülés. Mivel tapasztaljuk az elkülönülést,
azt valóságnak hisszük. E téves észlelés a gyökere minden
szenvedésnek.
Ha egy
ideje tudomással bírsz az észlelésről, tudod, hogy az változásnak alávetett. Ha
eljutsz csupán eddig az alapvető felismerésig, amely egyszerűségében teljesen
mélyen gyökerezik, lehetőséged van felismerni, hogy bármi, amit észlelni vagy
képes, az fajod, kultúrád vagy szubkultúrád, családod, egyszerű tetszés és nem
tetszés által korlátozott.
A világ
nem olyan, amilyennek gondolod. Te az nem vagy, aminek gondolod magad. Én nem az
vagyok, akinek gondolsz engem. Gondolataid a világról, önmagadról, vagy rólam
észlelésen alapulnak. Az észlelések akár belsők, akár külsők, korlátozottak.
Ismerd ezt fel, és meghallod az elhívást önmagad igazságába, amely nem
észlelhető, nem elképzelhető, és mégis mindent áthat.
Amikor
leáll minden akörül forgó mentális tevékenység, hogy kinek gondolod magad, vagy
mire van szükséged a boldogsághoz, rés támad az észlelés tekintélyén, az elme
struktúráján. Arra hívlak, lépj be ezen a résen. Lépj be ezen a bejáraton. Ha
megteszed, az elmét nem tölti meg többé legutóbbi önmeghatározása. Abban a
pillanatban csend van csupán. És abban a csendben lehetőség van felismerni az
abszolút beteljesedést: annak igazságát, ki vagy te.
Semmilyen gondolat, amit önmagadról alkotsz, legyen az bármennyire magasztos
vagy alantas, nem te vagy. Annak igazsága, hogy ki vagy te, nem lehet gondolat,
mert az a forrása minden gondolatnak. Annak igazsága, ki vagy te, nem
megnevezhető, és nem definiálható. Az olyan szavak, mint lélek, fény, Isten,
igazság, én, tudatosság, egyetemes intelligencia, vagy isteniség, bár képesek
felidézni az igazság üdvösségét, teljesen alkalmatlanok annak a végtelenségnek a
leírására, aki te valójában vagy.
Akárhogy
határozod meg önmagad – gyermekként, ifjúként, anyaként, apaként, öreg
emberként, egészséges emberként, beteg emberként, szenvedő emberként, vagy
megvilágosodott személyként –, mindig, mindegyik mögött ott van önmagad
igazsága. Az nem egy tőled távol álló dolog. Olyan közel van, hogy nem tudod
elhinni, hogy te vagy. Önmagad valóságaként a szülők, kultúrák, és vallások
által kondicionáltakat fogadtad el, ahelyett, ami mindig veled van – közelebb,
mint a szívverésed, közelebb, mint bármely gondolat, közelebb, mint bármely
tapasztalat.
Annak
igazságát, hogy ki vagy, nem érinti semmilyen arról szóló
koncepció, hogy ki vagy, legyen az tudatlan, vagy felvilágosult,
értéktelen vagy nagyszerű. Annak igazsága, hogy ki vagy, független mindezektől.
Te már szabad vagy, és e szabadságra való ráébredésedet csupán egy bizonyos
gondolathoz való ragaszkodásod gátolja, amely arra vonatkozik, hogy ki vagy. E
gondolat nem akadálya annak, hogy az légy, ami vagy. Te már az vagy. Elválaszt
téged attól a felismeréstől, hogy ki vagy.
Kérlek,
engedd, hogy figyelmed belemerüljön abba, ami mindig itt volt, leplezetlenül
várva az ő önmegvalósulására. Ki vagy te valójában? Az elmédben megjelenő néhány
kép vagy? A testedben megjelenő néhány benyomás vagy? Az elméden és testeden
átsuhanó néhány érzelem vagy? Valami olyasmi vagy amit valaki más mondott neked,
hogy ki vagy, esetleg az ellentéte annak amit valaki más mondott neked arról,
hogy ki vagy? Ez csak néhány a sok tévazonosítási lehetőségből. Mindezek jönnek
és mennek, megszületnek, majd meghalnak. Annak igazsága, hogy ki vagy, nem jön
és megy. Az jelen van a születés előtt, az élet során, és a halál
után.
A ki
vagy te igazságának a felfedezése nem csak lehetőség, születésednél fogva
megillető jogod. Minden olyan gondolat, hogy ez a felfedezés nem neked szól –
nem ez a megfelelő idő, nem vagy méltó, nem állsz készen, te már tudod, hogy ki
vagy –, az elme cselvetése csupán.
Itt az
ideje, hogy megfontolás tárgyává tedd ezt az én-gondolatot, és megnézd, milyen
érvényességgel bír valójában. E vizsgálódásban megnyílik a tudatos belátás, hogy
végül is meg kell ismerned önmagad.